• Megközelítés: Türéről vissza a magyargorbói főútra, onnan jobbra tovább, a falu központjától kb. 10 km Egeres. Balra kanyarodó utca visz fel a dombra a kastély romjaihoz.

Fullasztó melegben érünk Egeresre, kérdezősködnénk, de nincs akitől. Végre meglátunk egy ballagó férfit az út szélén, megállunk, a kastély felől érdeklődünk. Azt már megtanultuk, hogy a műemléket egykor birtokló nemesi család nevét teljesen fölösleges emlegetni, úgyhogy nemes egyszerűséggel csak „conac”-ot vagy „castel”-t keresünk. Hogy hova akarunk menni? Ja, a várhoz. Hát, de ott nem lakik senki. Nem számít, mondom. Ja, hogy a romokat akarjuk látni, csodálkozik a pasas, azzal be is huppan a kocsiba, hogy mutassa az utat. Jó, hogy jött, valószínűleg csak sokadik nekifutásra vettük volna észre a szedett-vedett házsor mögött magasba emelkedő romokat.

Az egykori fejedelmi kastélyt 1569 és 1572 között építtette Bocskai György és fia, Bocskai István. Az évszázadok során többször gazdát cserélt, ma már csak szögletes bástyái és falainak néhány darabja áll. A romot és az azt valaha körbejáró ösvényt teljesen benőtte a növényzet (a szeméthalmokról, bűzlő rongyokról inkább semmit). A gaz helyenként olyan magas, hogy elvesztődünk benne (alig egyméter-ötcentis potyautasunkról, kisfiunkról nem is beszélve). Egy hosszabb falrészen még látszanak a reneszánsz ablakkeretek felső töredékei, ennyi utal arra, hogy itt valamikor egy belső udvart körülölelő emeletes kastély állt konyhával, éléskamrákkal, ebédlővel, szobákkal. Egy ideig bambán állunk a tűző napon, majd amennyire a gizgaz engedi, a kövekhez férkőzünk és fotózunk. Örülök, hogy itt vagyunk és még láthatom, ami megmaradt egy többévszázados nemesi lakból, de azt is elkönyvelem, néha több gyomor kell ehhez a túrához, mint ahogy azt előre sejtettük.