8. Koppánd (Copăceni) – Vitéz kúria vagy Bánffy kastély (?)

  • Megközelítés: Kolozsvárról 27 km-re keletre, közvetlenül Torda bejárata előtt. A főútról jobbra kanyarodó mellékút visz a faluba, majd pár száz méter után balra kell fordulni, onnan kavicsos falusi utcácska visz fel az épülethez.

A valamikori Vitéz kúriát kellene megtalálnunk, de az indulás előtti percekben képbe kerül egy állítólagos Bánffy kastély is, ugyancsak Koppándon. A faluba érve a szokásos vállvonogatós-hümmögős effektussal szembesülünk, és szép lassan a kúria megnevezésből is engednünk kell, így a fejüket rázó falubeliektől „casă veche” (régi ház) után érdeklődünk. Egy asszony útbaigazít, de fogalmunk sincs, melyikhez irányított. A dombtetőn álló hatalmas romos épület láttán azért csak sejtjük, hogy jó helyen járhatunk.

A kúriának kinéző épület elé érve kerülgetjük egy ideig a porba széthajigált kerekevesztett játékautókat, végtagok nélküli babákat, majd megállunk. A bal oldali csücske pedánsan lemeszelve narancssárgára, orvosi rendelőként funkcionál. A földszint többi része apró lakásokra van osztva, 4-5 bejárati ajtó is tátong egymás mellett. Az emelet hiányzó ablakain át látjuk, ott semmi sincs, csak leomlott vakolat és lefityegő gerendavégek. A poros úton gyerekek rohangálnak, suhanc kölykök lézengenek. Jópár embert végigkérdezünk, senki nem tudja, milyen épületben lakik. Talán valahol hátrébb lakik egy öreg, aki tudhatja, könyvet is írt róla. Nem tudjuk meg, ki volt ez az öreg, mert valaki azt mondja, már rég meghalt. A nevét sem tudja senki sem.

Előkerül a fotógép, a gyerekek ettől kezdve valósággal hozzánk tapadnak. Egy miniruhás 9-10 éves forma kislány fekete lakkozott retikült lóbálva billeg körülöttünk. Egy asszony megmutatja, hol lakik a volt polgármester, kérdezzük meg őt, ez-e az a ház, amit keresünk. Nyilván nincs otthon, úgyhogy kételkedve abban, hogy jó helyen jártunk, továbbhajtunk. Kétségeink erősebbek lesznek, mikor kicsit később ezt olvassuk Orbán Balázs Torda város és környéke című írásában: “A Vitézeknek Koppándon fényes várkastélya volt, mely erős bástyáival s vizzel tölthető vársánczaival erődszámba ment; azonban az idő ezt is, mint annyi mást, romba döntött, az e század elején fedél alatt álló és lakható kastély már nagyrészt leomlott; melléje és romjaiból épült egy új emeletes lakosztály.”

Ugyanakkor a Wikipédia ezt mondja: “A Bánffy-kastély nem azonos a Vitéz család hajdani várával, hanem a 19. században építették, részben a vár, részben romba dőlt középkori templomának köveiből.” Összekombinálom a fejemben az adatokat, és kisütöm, hogy a Koppándot sokáig birtokló Vitéz család várából (melynek a XIX. században “gabonásnak használt bástyája még a 60-as években fennállott”, de már akkor leomló félben volt) mára semmi sem maradt. Köveinek egy részét viszont felhasználhatták az emeletes kúria építéséhez, ugyanazon a dombtetőn, ahol a vár is állhatott.

A Bánffy név összezavar kicsit, a Bánffyak kastélyai egyáltalán nem hasonlítanak ehhez a kúriához, de talán soha nem is volt a Bánffyaké, hanem a Vitézeké volt ez is, a Bánffy név pedig amiatt a legenda miatt ragadt rá, amelyet Orbán Balázs így ír le: “Ezen kastélyban akarták 1674-ben Vitéz Gábor fiának keresztelése alkalmával Bánffi Dénest a felültetett székely hadakkal elfogatni, Bánffi lóra kapva, elmenekült ugyan, de sorsát ki nem kerülhette, mert nemsokára Bethlen várában hóhérbárd alatt esett le feje.” És fejben visszajátszva az ottjártunkkor elhangzott, nemtudomokkal teli beszélgetéseket, az egyik gyerekeit terelgető ottlakó néni TÉNYLEG megemlített egy bárót, aki lovon menekült el az épületből.
Összeollózott történetünk megerősítésre vár.

5 hozzászólás a(z) “8. Koppánd (Copăceni) – Vitéz kúria vagy Bánffy kastély (?)” bejegyzéshez

  1. Kiábrándító és érthetetlen, hogy a világnak ezen a táján mért hagytuk ennyire lepusztulni ezeket a csodálatos építészeti értékeket. (Persze, van magyarázat: a szocializmusban a régi rend csökevényeinek tekintették őket, és a múltat, ugye végképp el kellett törölni.) Külföldre jár a magyar, ha kastélyokban akar gyönyörködni, mert ott megbecsülték azokat, és felismerték a benne rejlő idegenforgalmi lehetőségeket, miközben a történelmi Magyarországon szinte minden faluban van egy (potenciálisan) gyönyörű kúria. De félő, hogy mostanra már olyan fokú a pusztulás, hogy sokukat nem lehet megmenteni.

  2. Visszajelzés: Kamerás kastélykémek – 2. rész | 22 nap alatt a kastélyok körül

Hozzászólás a(z) inka bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


kilenc × 8 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>