• Megközelítés: Kolozsvárról Dés irányába, 26 km-re, közvetlenül a főút mellett jobb oldalon.

Időhöz és a Kolozs Megyei Tanács spéci engedélyéhez vagyunk kötve, úgyhogy „átugorjuk” egyelőre Felsőzsukot és Válaszútra megyünk. A díszes vasrácsos kapun belépve azonnal fejbekólint az a bizonyos „fíling”, nem képzelődök, de tudom, hogy a tó felöli oldal oszlopokra támaszkodó erkélyén napernyős-csipkekesztyűs kontesszek teázgatnak, úgy tartják szemmel a vadászkutyákkal szaladgáló patyolatfehér matrózruhás kis grófokat. A kapus kiált, hogy kinyitja az oldalsó bejáratot, és ekkor észreveszem, hogy a vakolat mállik. Lenyelem a gombócot a torkomban, intek, hogy megyünk mindjárt. Meglátom hátul a nyitott erkélyt a gyönyörűen díszített párkánnyal, alatta pedig az oszlopos előcsarnokot, ahová két oldalról ívelt lépcsősor vezet. Az előcsarnokkal szemben kis medence, régi képeslapról tudom, hogy valaha szökőkút volt. A mögötte levő részt fák és bokrok takarják el.

A kapus máris a nyomunkban van, de nem bánom, mert elmondja, hogy hátul több mint négy hektár kert van, és gyermekkorából emlékszik arra, hogy a közepén tó is állt. A kastély kertje a legszebb volt valamikor a környéken, színes virággruppokkal, mesterien lenyesett és kiformázott bokrokkal. Az édesanyja mesélte neki, hogy a tó körül keskeny kis sétány kanyargózott, ott sétáltatták négy lovacskás hintón a fehérruhás grófgyereket. Nem tudom meg ki lehetett ez a grófgyerek, csak annyit, hogy talán nem volt teljesen épelméjű és amikor hófehér ruhában sétálni ment, a falubeli gyerekek csőstűl rohantak utána és elkunyerálták minden pénzét. Menjünk csak be, megmutatja a legszebb termet a kastélyban.

Az egykori speciális iskolára emlékeztető, egyszerű termeken áthaladva végre belépünk az egykori ebédlőbe. A kapus arcáról valami „naugyemegmondtam”-szerűséget olvashatnék le, ha éppen nem azt a hihetetlen mestermunkát figyelném, ami hirtelen körülvett. Az ebédlő falait mesterien megmunkált fafaragványok borítják, melyek leírhatatlan melegséggel töltenek el. Elindulok a fal mentén, és talán nem lenne szabad, mégis mindent megtapogatok. Elérek a falhoz rögzített ebédlőszekrényig, amelyet az 1878-as párizsi világkiállításon is bemutattak két székkel együtt. A székekről azt olvastam, nyomuk veszett, ami furcsa, mert ott áll előttem egy ebédlőszék hatszögű ülőkével és a szekrényhez hasonló díszítésű támlával. Mohón leülök rá, a kapus röhög, ugye, pont olyan, mint a Gigi Becali-é. Innen másolhatta, mosolygok kényszeredetten, és gyorsan elhessegtetem a képet.

Az egyik ablak mellett áll még egy szekrény ugyancsak a falhoz erősítve, ezért nem tudták elhordani a második világháború után a többi mozgatható bútorral együtt. Minden faragványról mitológiai lények, ördögfejek néznek ránk gazdag levelű, gyümölcsökkel díszített füzérek közül. A kazettás mennyezet alatt közvetlenül körbe kereken a Bánffy-nemzetség jeles férfitagjai vannak felsorolva. Az egyik ajtó fölött felirat: „SALVUS INTRANTIBUS, PAX EXEUNTIBUS”, azaz „Üdvözlet a belépőnek, béke a kilépőnek”, és ezt a köszöntést nagyon nekünk szólónak érzem.

Az ajtótól balra pedig ott áll a sarokban a híres cserépkályha, amelynek másolatát az 1879. székesfehérvári országos kiállításon csodálta meg Ferenc József császár, és annyira megtetszett neki, hogy készítője, a művészi hajlamú báró, Bánffy Ádám, nekiajándékozta. A cserépkályha a gödöllői Grassalkovich-kastélyba került, a második világháború alatt azonban megsemmisült, tehát ma már csak a válaszúti létezik. Lassan átsétálunk a feliratos ajtó mögött álló terembe, közben megkérdem vezetőnket, hogy tud-e valamilyen érdekes történetet a kastéllyal vagy akár a Bánffyakkal kapcsolatosan. Jaj, tudja ő, hogy milyen történetekre vagyok kíváncsi, itt olyasmi nem volt, itt békés népek laktak.

Közben egy, az ebédlőhöz hasonlóan kiépített, fafaragványos, kazettás mennyezetű lépcsőházba érünk, melynek fő dísze egy hatalmas kandalló. Itt melegedtek meg, mikor hazaértek a vadászatról, mondja a kapus és valahogy el is hisszük neki. A karzat alatt feliratos táblák elhelyezve (végigfutva rajtuk a szememmel megállapítom, hogy a kandalló fölötti hiányzik!), gyorsan előveszem a füzetet és mindegyiket lefirkálom. Mit jelentenek, kérdi a kapus, én meg lefordítom neki azt, hogy „Vándor, lépj be nyugton, itt nem léssz idegen, ha csüngsz a családon, a hazán s Istenen.” Látja, mondtam én, hogy itt rendes, békés népek laktak, mondja elégedetten.

Tudni kell, hogy a jelenlegi Bánffy kastély helyén több udvarház állhatott, melyet az idők során leromboltak, átépítettek. Kastély építésébe kezdtett az 1820-as években gróf Bánffy Dénes, amely 1847-ben már biztosan létezett, ez azonban egy bástyás angol lovagvár-szerű épület volt. A jelenleg is álló neobarokk stílusú kastélyt a feltételezések szerint emellé kezdték kialakítani egy már álló, másik építményből, amelyet báró Bánffy Albert, illetve annak fia, a már említett báró Bánffy Ádám fejezett be. A belsőket díszítő faragványok egyébként mind ez utóbbi munkái.
1908-ban a válaszúti kastélyban született gróf Wass Albert író, akinek édesanyja Bánffy-lány volt, és aki viszont a türei Bánffy kúriában látta meg a napvilágot…