18. Kutyfalva (Cuci) – Degenfeld-Schomburg kastély

  • Megközelítés: Ludastól 8 km-re Marosvásárhely irányába.

Poros kis utcákon kanyargózunk, kérdezősködünk a kastély felöl. Fejben sem tudnám visszaidézni az útvonalat, egyszerűen csak mentünk, amerre irányítottak. A falu szélén álló kastély mellett omladozó kis viskó, kicsit hátrébb zöldségeskert. A viskóból kijön egy hajlott hátú bácsi, aki csak annyit tud mondani, a kastélyban jelenleg semmi sincs. Mellettünk mesébe illő kis törpekapu, mely valószínűleg a kastély alatti pincébe vezethet. Az egyik oldalajtó nyitva, bemegyünk. Jobbra az egyik teremben kút (!), a lépcsőn felfele haladva műanyag tálak, seprű, lapát. Amit látunk, fokozatosan kezd rácáfolni arra, amit a kisöreg mondott, itt lehet, hogy semmi sem működik, de hogy VALAKI van, az biztos. Tartok a látványtól, amire ráronthatunk, ha továbbmegyünk, úgyhogy inkább kislisszolok.

Kutyfalva első kastélyát a XVII. században építtette gróf Pekry Lőrinc kuruc főgenerális és felesége, báró Petrőczi Kata Szidónia, aki a magyar barokk első költőnője volt. Valószínűleg ennek a kastélynak a köveit építették a XIX. század elején az utólag inkább udvarháznak titulálható, első Degenfeld kastélyba. Az idegen nevű Degenfeldek Svábországból származtak, és sokan közülük házasság révén szereztek birtokot Magyarországon. A kutyfalvi kastély építését gróf Degenfeld Miksa Kristóf kezdeményezte,  melyet a XX. század elején egészíttetett ki Degenfeld Lajos két szárnyépülettel. Az épületen ma is látható öntöttvas címert a kommunizmus idején egy helybéli kovács elrejtette, majd a család visszavásárolta tőle.

Bentről hangok szűrödnek ki. Szeretnénk látni az egykori nagyszalont, a pipázót, a vendégszobákat, de az eddigiek alapján tudjuk, a régi rendszer mindent lecsupaszított. A kastély jelenleg a család birtokában van, de egyelőre nem áll rendelkezésére az az összeg, mellyel egykori fényét legalább részben vissza lehetne adni. Talán idővel a közelben levő marosugrai Haller kastélyhoz hasonlóan turisztikai célponttá válhatna…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


3 × = tizenöt

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>