19. Radnót (Iernut) – Kornis Rákóczi Bethlen kastély

  • Megközelítés: Kolozsvártól 75 km-re Marosvásárhely irányába. Radnót után balra letérő mellékút vezet a kastély bejáratához.

A főútról is hatalmasnak látszó kastélyhoz érve nem mondanánk meg, hogy alig tíz éve még mezőgazdasági iskola működött benne, vagy hogy egyáltalán valamiféle élet zajlott a falai közt. Az évek során számtalanszor elfurikáztunk mellette, és fogalmam sem volt a sok tulajdonosára utaló nevéről.
A XVI. század közepén már a Bogáthi családnak egy kastélyát említik ezen a helyen a korabeli források. A Bogáthiak a század végén el is vesztették a birtokot, 1575-ben a kerelőszentpáli csatában Bogáthi Gáspár ugyanis egy Habsburgok által támogatott trónkövetelő mellett, Báthory István fejedelem ellen harcolt, a győztesként kikerülő fejedelem pedig javait elvette és Bogáthit kivégeztette. Ezek után többen is birtokolták (Kendy, Geszti, Kornis és Alia család).

Építési munkálatokba foghatott a feltételezések szerint Péchi Simon kancellár, akinek letartóztatása után Bethlen Gábor fejedelem lett Radnót új ura, aki folytatta az építkezést. A fejedelem halála után az uradalom Kornis Zsigmond bihari főispán kapta meg, ekkor a kastély már mai négybástyás formájában állt. S hogy a Rákóczi nevet is indokoljuk meg, 1649-ben megvásárolta II. Rákóczi György fejedelem, aki egy velencei építészt nagy átalakításokkal bízott meg. S bár neve nem mondja, volt a kastély I. Apafi Mihály fejedelemé és feleségéé, Bornemissza Annáé, majd III. Apafi Mihályé és Bethlen Katáé, sőt, a Bethlenek után a Hallerek lettek új tulajdonosai, ugyanis 1885-ben gróf Bethlen Márk kártyán elvesztette. A XX. század elején az Erdélyi Római Katolikus Státus vásárolta meg, amely gazdasági célokra használta a birtokot.

Újdonságként hat amikor megtudom, hogy az elkerített kastélyt folyamatosan kapusszolgálat őrzi. Nem fér a fejembe, ilyen feltételek mellett hogy éghetett le olyan csúnyán két bástyájának teteje még a tavasszal. Az is rejtély, de valószínűleg nem csak számomra, hogy hogyan kaphatott lángra a tetőzet a fűtől, ráadásul pont Krasznahorka várának kigyulladása után alig egy héttel…

2 hozzászólás a(z) “19. Radnót (Iernut) – Kornis Rákóczi Bethlen kastély” bejegyzéshez

    • A mezosegen sztutelek a draga szuleim,nagyszuleim,dedapaim dedanyaim ezert nagyon szeretem es akarhanyszor arra jarok mindig folkeresem a gyerekkori meses helyeket.Szeretem a mezoseget es vele egyutt a mezosegi dolgos embereket.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hat + 6 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>