A Béldy udvarház is szerényen húzodik meg egy főtérről lekanyarodó mellékutcában. Az épületben a város múzeuma működik és anélkül, hogy elmagyaráznánk, miért vagyunk ott, belépőt váltunk és bemegyünk. A múzeumos néni fejenként két lejt kér, majd mikor megkérdezzük, fotózni szabad-e, bólogat, hogyne, csak tessék. Tíz perc elteltével utánunk jön, és kijelenti, meggondolta magát, csak akkor fotózhatunk, ha arra külön fizetünk. Mennyit, kérdem. Még öt lejt. Rendben, kifizetjük az öt lejt. Kicsit bosszant az utólagos pénzkunyera, világért sem az összeg miatt, hanem magáért a tényért, hogy ilyen ócskán próbálják megfejni a véletlenül arra szédelgő múzeumlátogatót.

Bár valójában nem számítottam másra, mégis fokozódik bosszúságom, amikor meglátom, hogy a bejáratnál egy meglehetősen frissen faragott kődarab melletti felirat azt hirdeti, dák lelet, és végigsétálva a kitömött madarak termén átjutunk a „Dicsőszentmárton történelme” részlegbe, ahol a város jelentős személyiségeinek listája befejeződik a világháborúkban elesett román katonákkal. Szó sincs Pekrikről, vagy akár Béldikről, a kúria valamikori építtetője keresztnév nélkül, „bojárnak” titulálva szerepel az épület oldalán. Hát ez a „bojár” valójában az uzoni Béldi családból származó gróf Béldi Gergely volt, aki osztrák-magyar konzulként tevékenykedett Iránban és Egyiptomban. Felesége, Mannsberg Erzsébet, egy háromszáz évvel korábban Erdélybe telepedett porosz család sarja, akitől három gyermeke született.

Interneten keresgélve bukkanok az északra telepedett protestáns magyarok folyóiratára, amelyben legkisebb gyermekéről, Béldi Máriáról kapok terjedelmes cikket. Béldi Mária tízéves korától a kolozsvári katolikus leányneveldébe járt, majd 1944-ben, mikor Kolozsvárt bombázni kezdték, visszaköltözött Dicsőszentmártonba. Budapesten tanuló testvérei nyugatabbra menekültek, apját gyűjtőtáborba vitték, így ő egyedül maradt anyjával. A kilakoltatás után Vásárhelyre indultak és útközben egy szekér alá bújva vészelték át a harci repülők támadását. A városba érve az evangélikus lelkész fogadta be őket, aki hamarosan feleségül is vette Máriát, és együtt éltek boldog házasságban több mint hatvan éven át.