37. Sáromberke (Dumbrăvioara) – Teleki kastély

  • Megközelítés: Marosvásárhelytől 14 km-re Szászrégen irányába. A kastély a főút mellett bal oldalon, közvetlenül a marossárpataki letérő után található.

Az impozáns sáromberki kastélyt kapus őrzi, de nem kerül sok győzködésbe, hogy az udvarra beengedjen. Tölgy-, dió- és almafák árnyékában sétálunk, és annak ellenére, hogy jelenleg mezőgazdasági iskola működik benne, az elegáns díszítéseket őrző kopott falak mégis régmúlt idők hangulatát idézik, mikor a belsők még nem iskolapadokkal voltak tele, hanem afrikai vadásztrófeákkal, és mikor ugyanúgy, ahogy most mi is, itt sétálgatott az 1848-as hadvezér, Görgey Artúr is…

A sárpatakihoz hasonlóan a sáromberki birtok is a XVIII. században került a Telekiek tulajdonába, I. Apafi Mihály fejedelem adományaként. Magát az épületet több szakaszban építették: északi szárnya 1769-ben, a déli pedig 1773-ban épült gróf Teleki (II.) Sámuel erdélyi kancellár, a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítójának kezdeményezésére. A középső részt ennek dédunokája, gróf Teleki (VI.) Sámuel, a híres Afrika-kutató építtette 1912 és 1913 között.

A Teleki Samu néven is emlegetett gróf híres volt a görgényszentimrei birtokán tartott medvevadászatokról, ahol Rudolf osztrák főherceg, Ferenc-Ferdinánd trónörökös vagy Edward angol trónörökös is több ízben vendégeskedett. Kenyai expediciói során ő maga nevezte el előkelő barátai emlékére az általa felfedezett Rudolf-tavat és a Stefánia-tavat. Samu gróf halála után a Teleki uradalom unokaöccsére, (III.) Károlyra szállt, akinek leszármazottai 2005-ben visszakapták a birtokot. Sajnos úgy döntöttek, az iskola kiköltözése után eladják: internetes információk szerint egy ingatlanügynökség 1.300.000 euróért hirdeti.

Egy hozzászólás a(z) “37. Sáromberke (Dumbrăvioara) – Teleki kastély” bejegyzéshez

  1. Legalabb all,teto van felette…Igen magas ar,nem tudom ki venne meg. Jelentkezo biztos lesz. Lesz majd 5 csillagos szalloda, angol urak vadasz helye (vagy a kormany urak)

Hozzászólás a(z) Martha bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


5 − három =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>