40. Sófalva (Sărata) – Sombory-Lázár kastély

  • Megközelítés: Besztercétől 10 km-re délnyugatra, a Bethlen felé vezető főútról balra lekanyarodó mellékút visz a faluba.

A Sombory-Lázár kastély építéséről ellentmondásos információkat kapunk: egyes források szerint 1835-ben építtette a Szilágy megyei Magyarzsomborról ide érkező Sombory János és felesége, Tholdy Rozália, és nekik nem lévén gyermekük a birtokot később az úr unokahúga, Sombory Irma örökölte. Ugyanezen feltételezés szerint a Lázárok ugyancsak a XIX. században Gyergyószárhegyről érkeztek ide, mikor az örökös Sombory Irmát feleségül vette gróf Lázár Imre. Más források szerint a ma is álló kastély valójában a XX. század elején épült gróf Lázár Imre és Sombory Irma megrendelésére.

A kastélyhoz érve annak egyik tulajdonosával, Someşan úrral találkozunk, aki (bár ünnepi öltözékéből ítélve készül valahova) kedvesen beenged, és néhány információval is szolgál. Ő maga úgy lett tulajdonos, hogy az épületet az államosítás előtt birtokló Vass család két idős tagjának gondját viselte, ők pedig utólag visszakapott részüket rátestálták.
Mivel a besztercei önkormányzat nem tartotta annyira fontosnak, hogy a sófalvi közösségnek megvásárolja, a kastélyt hosszas huzavona után ezelőtt egy hónappal sikerült eladni néhány olasz vállalkozónak. Egyelőre nem tudni, mi a céljuk az épülettel, de mivel textilgyárat is birtokolnak a faluban, elképzelhető, hogy a kastélyba bemutató üzletet terveznek.

Egy hozzászólás a(z) “40. Sófalva (Sărata) – Sombory-Lázár kastély” bejegyzéshez

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hét − = 2

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>