41. Sajóudvarhely (Șieu-Odorhei) – Bethlen kastély(?)

  • Megközelítés: Bethlentől 12 km-re délkeletre, Szászrégen irányába.

A sajóudvarhelyi volt Bethlen kastéllyal megint bajban vagyunk. Eredetileg Bethlenkeresztúron kellene keresnünk, de egy út szélén pletykáló csoport néni nagyon határozottan állítja, ott még „régi ház” sincs, nemhogy kastély vagy rom. Kérdezzük a környező falvakat is, erre az egyik kiböki, lehet a sajóudvarhelyi polgármesteri hivatal, az olyan régi féle nagy épület. Ez stimmelhet, mert előzetes kutatás során egy forrás ilyesmit is említett, hogy helyi önkormányzat működik benne, ha pedig még fél tucat néni is állítja, el kell hinnünk, úgyhogy továbbmegyünk.

Sajóudvarhelyen viszont nem nehéz megtalálni a polgármesteri hivatalt, kellően impozáns épület, úgyhogy akkor helyben „elfogadjuk”, mint Bethlen kastélyt. A még szomorúbb az, hogy interneten egyetlen fotót sem találni róla, ami fenn van „bethlenkeresztúri kastély” címszó alatt, mind a küküllővári Bethlen kastélyt ábrázolja. Utólag derül ki, hogy amit találtunk, több forrás szerint is a felvidéki származású Fekete család kúriájaként van számon tartva, bár a XVIII. század folyamán a Bethlenek is megjelentek a faluban, mint birtokosok. A Fekete család is akkortájt került a környékre, és a XIX. század második feléig volt itt. A késő barokk kastélyt Fekete Sámuel építtette, akinek (újabb kapcsolódás!) felesége Bethlen lány volt.

Az 1812-ben épült kétszintes épület díszes oszlopai még állnak, és a lépcsőfeljáró mellett őriz még néhányat a füzéres díszítésű urnákból is. A XIX. század második felében a Fekete család eladta sajóudvarhelyi birtokát a Franciaországból idetelepült Desbordes családnak. A kastély utolsó urát, a gazdamérnöki végzettségű Desbordes Ernőt a XX. század első felének aktív politikusaként tartják számon.

5 hozzászólás a(z) “41. Sajóudvarhely (Șieu-Odorhei) – Bethlen kastély(?)” bejegyzéshez

  1. és ki menti meg??a transilvania trust??a váradi várfelújítok??köműves kelemenek!!

    vagy a communitas alapítvány???álmodtam egy világot magamnak és beleért a kezem a bilibe!!vagy az emnp v mpp???

  2. A Lukinich féle Bethlen krónika karcolatán a kastély főbejárata előtti (a polgármesteri dísztábla alatt) felirat a következőket igazolja:” Ezen házat Fritsi Fekete Sámuel ls kedves élete párja Groff Bethlen Sára építették 1812edik esztendőben”. S hogy megmenthető-e? Ez csak az örökösön múlik.

  3. S aki arra jár, ajánlom figyelmébe az Appel udvarházat is, mely igen romos állapotban, az iskola mögött látható. Az is Bethlen házként épült.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hét × 4 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>