Két kocsi, nyolc ember és egy jókora adag hó indult el Strasbourg irányába az európai kastély-tanulmányútra. Pontosabban havat nem is kellett vinni, jött az szembe magától is, olyannyira, hogy az utazást kétszeresére duzzasztotta. Különösen Ausztriában kaptunk akkora hóvihart, hogy a hókotrók nem győzték a pályát takarítani, így elég lassan araszolva, többször is dugóban lendültünk át Németországba, majd célpontunkhoz, a Strasbourg melletti Chateau de Werde kastélyba.

Bőven benne voltunk már az éjszakában, amikor végre felgördültünk a kastély kocsifelhajtóján. Egy pillanatig elképzeltem, hogy bál van éppen, és nyitott tetejű hintóval futnak be a díszes vendégek. Báli fényesség viszont sehol – érthető módon –, hanem diszkrét, nagyon ízléses külső megvilágítás és zárt ajtó. A jókora csengőt nem mertük meghúzni, nem egyedüli vendégek voltunk. Már éppen szellemeket kezdtünk emlegetni, amikor egy tetőtéri ablakból megszólalt a sötétség: jó estét, örvendek, hogy megérkeztetek, a kulcsot ott találjátok jobboldalt.

A hang persze nem egy szellemhez, hanem a kastély tulajdonosához és menedzseréhez, Xavier Millonhoz tartozott. Vele később beszélgetünk majd bővebben, ekkor még csak annyira volt energiánk, hogy „te jó isten”-jellegű suttogások közepette körül megcsodáljuk a szobákat – mit szobákat, lakosztályokat -, amelyekben a következő két éjszakára megszállunk.